Site icon ÉPFŐ.hu

Mire jó a kollagén?

Spread the love

Nem véletlen, hogy a kollagén kiemelt szerepet kap évek óta a szépségápolás terén, hiszen elképesztően jó hatása van számos, a testünkben zajló és azzal kapcsolatos folyamatra. Ez a testünkben egyébként is előforduló anyag valódi csodaszer lehet megfelelő használat esetén és ideális mennyiségben, formában fogyasztva.

Mi is az a kollagén?

A kollagén egyfajta fehérje, amely az állatok és emberek testében egyaránt jelen van. A görög „kólla” (ragasztó) és a francia „géne” (valamit termelni) szavakból ered az elnevezése, vagyis azt jelenti, hogy ragasztót termel a testünk számára. Szerepe, hogy együtt tartja a sejteket és előmozdítja azok optimális működését.

Mire hat a kollagén a szervezetünkben

Valójában szinte felsorolni is nehéz, mi mindenre jó a kollagén, hiszen igen széles a skála e téren. Egyrészt szinte nincs is olyan öregedésgátló készítmény a piacon, amelynek az összetevői között ne lenne ott a kollagén. Sőt, nem egy étrend-kiegészítő is létezik, hasonló paraméterekkel. Ez nem meglepő, hiszen még akkor is érdemes fogyasztani ezeket a termékeket, ha a bőrünket szeretnénk szebbé varázsolni. Rendszeres fogyasztása által rugalmassá és hidratálttá válik a bőr, csökkennek a ráncok, de még az UV-károsodás ellen is hasznos. A bőrben levő kollagén mennyiségének növelésével az öregedés jelei csökkenthetőek, sőt a bőr érdessége is csökkenhet. Nem beszélve arról, hogy a hegek halványodásában vagy eltüntetésében is nagyon komoly szerepet játszik.

Emellett véget lehet vetni általa a töredezett körmök és a károsodott haj problémájának is. Az utóbbi esetében megoldást nyújthat korai hajhullás, a hajszálak elvékonyodása, valamint őszülés esetén is.

Mindezeken felül a rendszeres testmozgás remek kiegészítőjeként is szolgál, hiszen az izmok növekedése és azok regenerálódása is megfigyelhető a kollagén hatására.

Sőt, még az ízületi fájdalmak ellen is hatékony, legyen szó akár időskori gondokról vagy éppen valamilyen sportsérülésről.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy mivel a csontszövet mennyisége és a kollagén jelenléte együttesen fontosak, a természetes úton zajló kollagén-vesztést mindenképpen ajánlott pótolni speciális készítmények segítségével.

Továbbá hatással van a bélrendszer optimális működésére is, segíti az egészséges bélflóra megteremtését és a krónikus gyulladások megszüntetésében is komoly szerepet játszik. Végül pedig, de nem utolsósorban, a szívizomsejtekhez is kollagénre van szükség.

Milyen előnyei vannak a kollagén készítményeknek?

Ezek a speciális készítmények kiemelt hatékonysággal bírnak ugyanis a bélből szívódnak fel. Ez pedig felgyorsítja az aminosavaknak a szövetekbe való beépülését. Vagyis tulajdonképpen eredményesebbek, mint az a kollagén, amit a szervezetünk saját maga számára termel.

Miből készülnek ezek a termékek?

Számos különböző típus érhető el a piacon, amelyek közül mindegyik nagyon jól támogatja a test szöveteit. A marha kollagénhez az inakat és porcokat is felhasználják, míg a sertés kollagénhez a bőrt és csontot használják fel. Ez utóbbi áll egyébként összetételét tekintve a legközelebb az emberi test által termelt anyaghoz. Létezik emellett olyan típus is, amit tengeri állatokból állítanak elő, ugyanakkor vannak csak halból készült hal kollagén termékek is. Bár csirke kollagén is létezik, ez Magyarországon nem igazán elterjedt.

Mennyit érdemes fogyasztani?

Folyadékba keverve minimum napi 10 grammot érdemes fogyasztani, ám mivel természetes anyagról van szó, a nagyobb mennyiség sem okoz semmilyen kárt vagy problémát.

A fentiekből egyértelműen látható, hogy számos előnye és testünkre gyakorolt pozitív hatása van a különböző kollagén készítményeknek, ezért mindenképpen érdemes fogyasztani azt életkortól függetlenül. Bár természetes étrend-kiegészítő, ajánlott szakemberrel is konzultálni egyes érzékenység vagy fennálló betegség esetén. Az eredmény biztosan nem marad el, legyen szó belső egészségről vagy éppen szépségápolásról.

Exit mobile version