Site icon ÉPFŐ.hu

Szivattyúval öntözés – mire érdemes figyelni?

Spread the love

Bár számtalan öntözéssel kapcsolatos praktika és jó tanács létezik, általánosságban nagy igazság az, hogy minden egyes kertnek másra van szüksége. Hiszen az öntözés mértéke és típusa nagyban függ attól, hogy milyen típusú növények vannak a kertben, számít az is, hogy milyen a birtok fekvése, sőt, az sem mindegy, hogy milyen évszak van és mit tartogat számunkra az aktuális időjárás.

Tehát gyakorlatilag képtelenség e téren nagy, általános igazságokról beszélni. Van azonban néhány tudnivaló, amelyeket mindenképpen érdemes tudni e téren. Összegyűjtöttük ezek közül a legfontosabbakat.

Hogy választható ki az ideális szivattyú a kerti öntözéshez?

Ennek kapcsán alapvetően két dolgot érdemes figyelembe venni. Az egyik maga a víznyerőhely, annak vízszintje és hozama. Vagyis számít az, hogy pontosan honnan is kellene eljuttatni a vizet egyik pontból a másikba, de fontos felmérni azt, hogy milyen mélységből kerül majd a felszínre munkálatokhoz szükséges folyadék mennyiség.

Szintén sokat nyom a latba az is, hogy mekkora az úgynevezett üzemi vízszint. Ez a szivattyú választást azért is befolyásolja, mert minél mélyebben áll a kútban a víz, a szivattyú teljesítményének annál nagyobb részét fogja elvinni önmagában csak az a feladat, hogy a vizet eljuttassa a megfelelő helyre. Vagyis egy túl alacsony teljesítményű szerkezet csak nehezen vagy egyáltalán nem boldogul majd a feladattal.

A másik fontos dolog amit mindenképpen mérlegelni kell vásárlás előtt az, hogy milyen öntözési módszer segítségével jutnak a növények vízhez a kertben.

Ez azért lényeges, mert ha például a szivattyúra csak a slag kerül, a végére pedig egy locsolópisztoly akkor bőven elég egy 50-60 liter/perces maximális teljesítményű szivattyú is. Ám szórófejes öntözés esetén viszont 70-90 liter/perces, 4,6 baros szerkezet beszerzésére is szükség lehet.

Mire érdemes figyelni az öntözés során?

Ha megvan a megfelelő szivattyú, indulhat az öntözés. Ám ezzel kapcsolatban is létezik néhány fontos aranyszabály. Egyrészt a nyári időszakban kiemelten lényeges elkerülni a locsolást, amikor erősen tűz a nap. Ennek az oka, hogy nagyon hamar megéghetnek a levelei a növényeknek, így csak akkor érdemes akkor öntözni, mikor már elviselhető a klíma odakinn.

Ha nincs ideje valakinek minden nap öntözni, nem probléma, ugyanis a néhány naponta végzett alapos locsolás adott esetben hasznosabb lehet, mint a minden nap elvégzett, ám hanyag vízellátás. Különösen igaz ez akkor, amikor csapadékosabb, kevésbé napos idő van odakinn, ilyenkor ugyanis nem szárad ki olyan gyorsan a talaj. Ugyanakkor a túlöntözést is el kell kerülni, hiszen a pangó víz a növények körül ugyanolyan káros lehet a kert lakóinak számára, mint a kiszáradás.

Természetesen számos más kritériuma is van az egészséges növényeknek

Bár maga az öntözés nagyon fontos és elengedhetetlen eleme a kert megfelelő gondozásának, ám önmagában nem elegendő ahhoz, hogy egészséges, megfelelően növekedő növények tarkítsák az udvart. Hiszen a megfelelő, tápanyagban gazdag talaj, a megfelelő időpontban elvégzett metszés, valamint a permetezés is egyaránt létfontosságú műveletek, nem beszélve a különböző évszakokban elvégzendő munkálatokról, mint télre való felkészülés vagy a tavasszal végzendő tevékenységek.

Az öntözés nem egy szükséges rossz

Nagyon sok kert tulajdonos nyűgként és komoly munkaként éli meg a kert öntözését, pedig lehet ez akár kellemes időtöltés is. Bár tény, hogy akár kisebb, akár nagyobb kertről van szó, az öntözés mindig fizikai kihívást jelent, ha nincs hozzá kéznél a megfelelő felszerelés. Valljuk be, egy slag átvonszolása a kertben és a kerti csap használata nem egy leányálom, ráadásul nagyban megnöveli a kertben végzett munkára szánt időt is.

Ám egy megfelelő szivattyú mellett már egészen másként fest a helyzet, hiszen egyetlen mozdulattal, könnyedén kinyerhető az ideális mennyiségű víz például egy fúrt vagy ásott kútból. Így válhat pihentető élménnyé a kerti munka úgy, hogy az ember egyetlen feladata az marad, hogy gyönyörködjön növényei szépségében.

Exit mobile version