BarkácsolásEgyéb kategória

Ezt érdemes tudnod az ívhegesztő működéséről!

Spread the love

Az ívhegesztés egy olyan eljárás, amely méltán foglalja el az egyik legnépszerűbb helyet a számos különböző hegesztési technológia között. Igen erős érv mellette, hogy egyszerűvé teszi az olyan ház körüli ezermester munkákat, mint például a kertkapuk, fém kerítések vagy akár polcok megmunkálása, ám emellett a szakemberek is szívesen használják mindennapi munkavégzés során is. Emellett a kezdők számára is ezt a technikát szokták ajánlani, hiszen könnyen kezelhető és átlátható technológiáról van szó.

Ha röviden kellene megfogalmazni, hogy mit takar az ívhegesztés kifejezés, akkor tulajdonképpen úgy foglalhatnánk össze, hogy egy olyan eljárásról van szó, amely során a plazmakisülés hőhatását hasznosíthatjuk. Kialakulásának története egészen az 1800-as évekre nyúlik vissza, ám mára már természetesen sokkal kifejlettebb és megbízhatóbb technikáról van szó, mint annak idején. Lássuk, miről is van szó pontosan és milyen eljárásokat értünk ívhegesztés alatt!

Mi az a plazma hőmérséklet?

Ez a kérdés minden bizonnyal felmerült benned a fentieket olvasva, így gyorsan tisztázzuk ezt a fogalmat rögtön az elején. Az ívhegesztés során a plazmakisülés hőmérsékletét fordíthatod a javadra, amelynek fokát és erősségét az elektronsűrűség, valamint annak mennyiség határozza meg. Mindezt természetesen te állíthatod be a modern hegesztő berendezésekben az áramerősség és feszültség beállítás során.

A Benardos-eljárás

Ezt az eljárástípust az ívhegesztés első kidolgozójáról nevezték el, ám ez a módszer mára már kevésbé elterjedt, hiszen 1885 óta számos dolog változott a technológiában. Ennek az eljárásnak a lényege, hogy míg az áramforrás egyik sarka a hegesztendő tárgyhoz, a másik része a szénpálcához van kötve. A módszerhez egyenáram használata szükséges. Így mikor a pálcát a tárgyhoz érinted, villamos ív keletkezik, amely ezen a területen megömleszti az anyagot. A kialakult hézag fémpálca segítségével tölthető fel.

A Slavianoff-féle eljárás

Mára már szinte csak ezt a fajta eljárást használják a szakemberek. E módszer szerint az elektróda feladatát a fémpálca végzi, a másik sarokpont pedig a megmunkálandó tárgy. Mikor ez a két pont összeér, akkor ívet lehet húzni, amelynek hatására hő keletkezik. Ez pedig a munkadarab szélét, valamint a hegesztőpálcát is egyaránt megolvasztja. Ekkor a pálcából lecseppenő anyag segítségével pedig feltöltheted a varratokat. Ehhez a módszerhez már nem csak egyenáramot lehet használni, hanem váltakozó áram mellett is tökéletesen működik.

Ívhegesztés varrata

Ívhegesztés varrata (kép forrása: innen)

Ívgyújtás és ívtartás

Mindkettő nagyon fontos fogalom az ívhegesztés terén. Az ívgyújtás tulajdonképpen egy rövidzárlattal kezdődik, amikor a hegesztőpálcát apró érintésekkel a felülethez érinted. Ilyen hő fejlődik és megkezdődik a hőionizáció. Fontos, hogy nem szabad folyamatosan odatartani a pálcát, ugyanis így könnyen fémhíd alakulhat ki, így pedig a pálca odaragad a hegesztendő felülethez. Ehhez szorosan kapcsolódik az ívtartás, amelynek során a pálcát folyamatosan mozgatjuk az alkatrész irányába, majd a varrat tengelye felé. Így megvalósul az ütközéses ionizáció.

Az ívhegesztés típusai

Mindezek mellett többféle típust is megkülönböztetünk az ívhegesztésben.

Az egyik az elektródás ívhegesztés, ahol a használt elektródák bevonatosok és bevonat nélküliek is lehetnek. Míg a csupasz elektródák használata mára már kevésbé elterjedt addig a bevont elektródákkal végzett munka sokkal népszerűbb.

Csupasz elektródák

Csupasz elektródák esetében a lényeg, hogy a bevonat nélküli hegesztőpálca anyaga összetétele közel azonos a hegesztendő felület összetételével. Éppen ezért ebben az esetben csak egyenáram használható. Munka közben az elektród vége az ív hőmérséklete hatására megolvad és cseppeket képez, amelyet leválnak és egyszerűen áthaladnak az íven. Az eljárás hatására a vas oxidálódik és a nitrogén reakcióképessé válik, így vegyülnek egymással, amelyből kifolyólag mangánoxid keletkezik, amelyet szilárd anyagként láthatsz majd a varraton. Emellett vasoxid is keletkezik a hegesztés során. Ezt az eljárást viszont ma már csak ritka esetekben használják, helyét ugyanis egyre inkább átveszi a bevont elektródákkal végzett munka.

Láttad már hegesztőgépeinket?

Bevont elektródák

Bevont elektródák esetén a bevonathoz olyan anyagot használnak, amely az alapanyagnál sokkal jobban ionizálódik, vagyis továbbfejlesztették a csupasz elektródás eljárást. A bevonatok összetétele sokféle lehet, azonban minden esetben rideg anyagból készülnek. Attól függően, mire használod őket, beszélhetünk kötőelektródákról és felrakóelektródákról, emellett pedig a bevonat vastagságától függően megkülönböztetünk vékony, középvastag és vastag elektródákat is.

Egy munkás hegeszt építkézesen

Lássuk, milyen fajta bevonatokkal találkozhatsz, ha a bevont elektródás eljárás mellett döntesz!

A vasoxidos bevonatok vasoxidot, vasérceket és salakképző anyagokat tartalmaz, amely elősegíti az elemek kiégését. Ebben az esetben a varrat szép, viszont a szilárdsága kevésbé stabil. A vas-mangánoxidos bevonatok mangánérceket tartalmaz, valamint sok fémes alkotót is megtalálható benne. Ebben az esetben a szilárdság kiemelendő, ám a varrat kevésbé esztétikus. A rutilos bevonatok esetében a beolvadás csekély, viszont az ív igazán rugalmas és stabil. A cellulóz típusú bevonatok növelik az ívfesztültséget, amellyel mélyebbé teszik a beolvadást. A bázikus elektródokat főként mészkő, dolomit és folypát alkotják, melynek hatására erős szilárdságú, kissé domború, ám esztétikus varratot kaphatsz a munka során.

Hegesztés közben

A másik típusa az ívhegesztésnek a fedettívű ívhegesztés, mely kialakulásának alapja az volt, hogy minél inkább automatizálhassák a már jól bevált folyamatokat. Így kialakítottak egy olyan rendszert, amelynek köszönhetően nem csak jól képzett szakmunkások tudják elvégezni a hegesztési feladatokat. Ebben az esetben tulajdonképpen egy az elektródák és a hegesztendő felület közötti, fedőpor alatt végzett ömlesztőhegesztésről van szó. Ebben a folyamatban mind a huzal előretolása, mint pedig a varratirányú előrehaladás automatizált, ami nagyban megkönnyíti a munkavégzést. Alkalmas hozzá az egyenáram, valamint a váltakozó áram használata is, amelynek köszönhetően akár tízszer akkora áramerősséggel terhelhető, mint az előzőleg vázoldtmunkaformák esetében. A fedettívű ívhegesztéssel mély beolvadás és esztétikus varrat készíthető, hála a nagy teljesítménynek.

Az ívhegesztés harmadik típusa az úgynevezett védőgázas ívhegesztés, amely során a védőgáz használata tulajdonképpen kiszorítja a nitrogént és az oxigént a munkafelület közeléből, emellett pedig befolyásolja a viszkozitást és a nedvesítő képességet is. Ez az, amit rövidítve úgy neveznek, hogy AWI hegesztés. A védőgáz összetételétől függően megmunkálhatók az ötvözetlen, valamint a gyengén vagy erősen ötvözött felület legyen szó színesfémekről, könnyűfémekről vagy ötvözött acélokról. A legelterjedtebb gázok melyeket használnak, az argon (AFI), a hélium (arcatom), illetve a szén-dioxid (CFI), valamint ezek keverékei.

Építkezésen hegesztő szakember

Milyen hegesztőt érdemes választani az ívhegesztéshez?

Ma már számos cég kínál olyan hegesztőgépeket, melyek alkalmasak ívhegesztésre, így érdemes szétnézned a kínálatban és alaposan felmérni, pontosan mire is van szükséged. Vedd figyelembe, hogy milyen körülmények között használnád, milyen áramforrás áll a rendelkezésedre, de fontos az is, hogy melyek a leggyakoribb anyag típusok, melyekkel dolgozni fogsz. Bátran nézz szét a kínálatunkban és válaszd ki számodra a leginkább megfelelő hegesztőgépet.

Kinek érdemes ívhegesztéssel foglalkoznia?

Ez igen nehezen behatárolható, ugyanis ez az eljárás annyira egyszerű és áttekinthető, hogy a laikusoktól a szakemberekig mindenkinek ajánlott a használata. Amennyiben a ház körül tevékenykednél és szükséged van egy hegesztőgépre, mindenképpen ezzel a technikával érdemes először próbálkoznod. Ha még kezdő vagy, viszont szeretnéd ha később a hegesztés a hivatásod része lenne, akkor is bátran kezdheted ezzel a technológiával, hiszen megszokod a használatát és hamar sikerélményed is lesz a segítségével. Abban az esetben pedig ha egy szakembert üdvözölhetünk a személyedben, nem kérdés, hogy szükség van a műhelyedben egy ívhegesztőre, hiszen a segítségével nem csak gyorsan dolgozhatsz, de precíz, igényes és tartós munkát adhatsz ki a kezedből.

Érdekesnek találtad a cikket? Nyomj egy tetsziket és oszd meg ismerőseiddel is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük