Egyéb kategória

Néhány kivételesen egyedi látnivaló Monacóból

Oszd meg a cikket

Monaco a világ egyik legkisebb független állama. Területe 208 hektár, azaz valamivel nagyobb, mint 2 négyzetkilométer. De eközben az itt elérhető látványosságok vagy események száma rendkívül magas, nagyon sok ismert helyet tud felkeresni egy turista itt.

És még nem is csak arról van szó, hogy milyen rendezvények vannak itt az év minden időszakában, hanem az állandóan látogatható helyszínekről.

Plusz azért ne felejtsük el azt sem, hogy az egy főre jutó luxusgazdagok száma itt kiemelkedő, egy egyszerű séta során rengeteg különlegességet láthatunk, legyen szó lakásokról, hajókról vagy éppen autókról. A következőkben megnézzük, hogy melyek azok a Monaco látnivalók, amelyeket mindenképpen fel kell keresni, ha erre jár valaki. 

A hercegi palota

A monacói hercegi palota bepillantást enged a monacói királyi család életébe, főleg, hogy az egész ország történelmét meghatározó események zajlottak itt. Monaco fővárosa maga Monaco, így megnézhetjük, hogy hogyan is éltek a városállam életét meghatározó személyek korábban.

Még 1215-ben épült a palota egyfajta erődként, majd a 16. században alakították át hercegi palotává. Akkor az építészek olasz vonásokkal díszítették az épületet, de a mai napig megdöbbentő elegenciával mutatja be a hely, hogy milyen is volt a fejedelmi élet errefelé korábban. 

Mindenképpen érdemes megnézni a Grand Apartments szobáit vagy éppen a csodás freskókat bemutató Herkules Galériát is. A könnyen felismerhető Monaco zászló is segít azonosítani,hogy hol is jár az utazó.

Fontos tudnivaló, hogy nincs az év minden napján nyitva, általában a március és október közötti időszakban kereshető el némi belépő ellenében.

Az Oceanográfiai Múzeum

Ez az a helyszín, ami egyetlen turistának sem hagyható ki a Monaco látnivalók között. Hatalmas méretű gyűjteménnyel bír a múzeum halakból és tengeri állatokból, de rengeteg kiállítás és interaktív program is várja a látogatókat.

Minden nap nyitva tart és egészen tűrhető árért cserébe látogatható. Mindenképpen ki kell használni a virtuális valóságélményt biztosító programokat is, amelyek segítségével tényleg úgy érezhetjük magunkat, mintha ott úszkálnánk az óceánban.

Monte-Carlo Casino

Nincs mit nagyon részletezni, Monaco és a Cote d’Azur jellemző luxusát tökéletesen bemutató hely. A szórakozás, a történelem és az elegencia összefonódását ennél jobban nem is lehetne megismerni. Itt minden este elegáns nők és szmokingos férfiak százai láthatók. És több ezer dolláros tétekkel.

Ha nincs kedve kiöltözni egy szárazföldi kaszinóba, akkor bármikor játszhat a szállodai szobájában, ha a MightyTips weboldalán kiválasztja a legjobb online casino. Az online térben való játék még kényelmesebbé válik a számos promóció, üdvözlő bónusz és kipróbálható demójátékok miatt.

Az Egzotikus Kert

Monaco fővárosa ugyan nem az Egzotikus kert, de az a rengeteg különleges növény, ami itt található a világ minden tájáról, egy kifejezetten népszerű turistacélponttá teszi.

De van egy része, ahol nagyon szép kaktuszokat lehet megcsodálni, de a magasra törő lépcsőinek köszönhetően az Egzotikus Kert csodálatos kilátást biztosít Monaco jellegzetes természeti csodáira, plusz az olasz és francia Riviérára is. 

Port Hercule

Monaco zászló talán kevesebb van ezeken a hajókon, de érdemes mindenképpen felkereseni a Port Hercule kikötőjét, ami egyike Cote D’Azur mély vízzel bíró kikötőinek.

Ez egy természetes öböl,ahol a világ legszebb jachtjait lehet megcsodálni. Minden szeptemberben itt kerül megrendezésre a Monaco Yacht Show, ami a luxusjachtok vonatkozásában a világ legnagyobb kiállításának tekinthető.

De a Formula 1 futam pályája is átszáguld a kikötőn. Tökéletes helyszín egy sétára, kirándulásra egy finom ennivalóval és innivalóval.

Ki lehet próbálni itt a Supernature nevű helyet a különleges boraival, vagy éppen az olasz ételeket kínáló Caffé Milanót is.

A Monaco Grand Prix pályája

Talán ez az az esemény, amelyről Monaco a legismertebb a világon. Minden májusban ugyanis Monaco utcái versenypályává változnak. 

Már csütörtöktől kezdődik a szabadedzés, ami végül a vasárnapi versenyben fejeződik be. 3,3 kilometer hosszú pálya, amelyen 78 körön keresztül száguldanak az autók. Nagy kihívást jelent minden pilótának itt versenyezni a szűk utcák miatt, de a közvetítésből vagy a helyszínen nagyszerű látnivalókat lehet a pálya mellett megcsodálni.  A pályáról mondta az itt felnőtt Nico Rosberg:

“Ez nagyon különleges hely számomra. Itt nőttem fel, ez az otthonom, és megnyerni a Monacói Nagydíjat minden pilóta álma, nekem pedig gyerekkori álom. Az hogy közben ez az otthonom is, nagyon hihetetlenné teszi a dolgot.”

Monacói katedrális

Ez egy 19. századi román-bizánci stílusú épület, ami fontos szimbóluma a hercegségnek. Akkor épült, amikor a nizzai egyházmegye elszakadt a monacói területektől. Itt aztán van minden, ami a kulturális örökség iránt érdeklődőknek számít: 

  • oltárképek
  • orgona
  • mozaikok
  • püspöki trón és így tovább. 

A legtöbb monacói uralkodó itt nyugszik és itt van az 1982-ben tragikus módon elhunyt Grace Kelly sírja is. A belépés napközben teljesen ingyenes a katedrálisba. Grace Kelly mondta egyébként egyszer a városról:

“A monacói nők nem kedvelnek engem, szóval nagyon kell figyelnem rá, hogy mit mondok és csinálok, mert nagyon kritikus szemek méregetnek.”

Fort Antoine színháza

Még a 18. század elején katonai célokból építették, de mára már egy szabadtéri színházként funkcionál, az eredeti építészeti megoldásokat megőrizve. Így például vannak itt nagyszerű őrtornyok,félelmetes bástyák és a szegélyeknek köszönhetően az egész természetes hatással ír. Folyamatos a programok, júliusban van itt a legtöbb esemény, akkor koncertek és egyéb előadások is egrendezésre kerülnek. Előre érdemes foglalni, mert ugyan ingyenesek a műsorok, de nagy az érdeklődés és a helyek száma limitált.

Konkluzió

Monaco városa nagyon különleges hely a világon és Európában. Nem csak kulturális és történelmi emlékek sokaságát találhatja itt a látogató, de aki szórakozni akar, az is megtalálhatja itt a számítását, elég ha például a különleges éttermekre vagy a Monacói Forma-1 Nagydíjra gondol az ember.

És nem is kell feltétlenül nagy költségekre gondolni, a legszebb helyekre ingyen be lehet jutni nézelődni. De az is tökéletes szórakozási élményt ad, ha szimplán csak kiül valaki a kikötőbe és egy pohár bor mellett gyönyörködik a rengeteg luxus jachtban és a hozzájuk érkező vendégek autóiban. Információkkal a magyarországi tiszteletbeli konzulátus is tud segíteni.


Oszd meg a cikket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük