Egyéb kategóriaKerti gépek

Hogy kell villanypásztort telepíteni? Mire kell figyelni?

Spread the love

Ebben a bejegyzésben a fenti témának járunk egy kicsit bővebben utána. A cikk elolvasása után remélhetőleg minden kérdésedre választ kapsz, akár azokra is, amik eszedbe sem jutottak korábban.

Vágjunk is bele.

Először is tisztázzuk, hogy mi a villanypásztor és mire szolgál.

Tudom-tudom, biztos a könyöködön jön ki és hát amúgy is, egy pofonegyszerű szerkezet, nem? Alapvetően de, semmi bonyolult nincs benne. Egy elektromos szerkezet, maga a villanypásztor kb. másodpercentént 1 impulzust, 2-10 ezer Volt közti alacsony áramerősséggel állít elő. Ez az állatokra és az emberre is veszélytelen, viszont piszok kellemetlen, csípős érzés. Az állatok nagyon hamar megtanulják, hogy hova nem szabad kódorogni, hol vannak a határok, így semmilyen kárt nem okoz bennük.

Ugyanakkor ha bármilyen baj lenne, akkor könnyedén át tudják törni, ha például menekülniük kell tűz elől, akkor átvágnak rajta, míg normál esetben ez a kellemetlen csípés elegendő ahhoz, hogy határon belül maradjanak. Kiemelendő, hogy a villanypásztornak nagy előnye az, hogy nem szükséges a vezetéket zárni, mivel maga az áramkör akkor zárul, amikor az állat hozzáér, így ki tudsz alakítani akár egy U alakú villany-karámot is, ha ezt látod szükségesnek.

Villanypásztor telepítés szabályai belterületen

Villanypásztorok telepítésekor számos fontos szabályt kell betartani. Ezek közé tartozik, hogy a rendszer semmilyen körülmények között nem fenyegethet életet, állatot vagy vagyontárgyat. Csak egy készülék csatlakoztatható egy adott szakaszú kerítéshez, és tilos több készüléket párhuzamosan kapcsolni ugyanarra a szakaszra.

Emellett kötelező figyelmeztető táblákat elhelyezni a karám közelében, ha az közlekedési útvonalakhoz közel esik. Fontos, hogy a villanypásztor földelése legalább 20 méter távolságban legyen a ház földelésétől. Az üzemeltető felelőssége, hogy rendszeresen ellenőrizze és karbantartsa a villanypásztort, valamint üzembehelyezéskor és rendszeresen ellenőrizze a működőképességét.

Villanypásztor készülék választás – mire kell figyelned?

Értelemszerűen az első lépés az, hogy számold ki mekkora területet kell lefednie. Ez ugye egyszerű, tudnod kell a földterület kerületét. A villanypásztor hatótávja legalább a duplája legyen ennek! Illetve ha egy kicsi esély is van rá, hogy bővíteni kell majd a jövőben, akkor célszerű már eleve így számolnod. Fontos szempont még, hogy van-e a közelben hálózati áram. Amennyiben igen, akkor értelemszerűen az erről működő készülék lesz a jó választás. Ha abszolút külterületre kell, ahol nincs semmiféle hálózati áramforrás, abban az esetben válaszd az akkumulátorról működő készülékeket, melyek hosszú üzemidőt garantálnak és könnyedén mozgathatóak.

Nem elhanyagolható a villanypásztor ereje sem, mégpedig abból a szempontból, hogy mi a célod vele. Másra lesz szükséged akkor, ha egy szépen gondozott, alapvetően elzárt területen kell rövidszőrű állatokat kordában tartani és másra akkor, ha sűrű aljnövényzet várható, ahol vadállatok is „támadhatják” a kerítésed. Szarvasmarhák, lovak esetében kisebb feszültség is elegendő, a vezetéket pedig érdemes magasan elhelyezni. Ezzel szemben például a juhokat már inkább kell erősebb és sűrűbben elhelyezett vezetékkel elkeríteni. Amennyiben pedig vadállatoktól is tartanod kell, akkor a legerősebb villanypásztor lehet a legjobb megoldás.

Mire jó a villanypásztor földelés?

A villanypásztor földelésének fontos szerepe van a rendszer hatékony működésében. A földelés segít az elektromos áramnak a földbe való biztonságos elvezetésében. Ennek köszönhetően a földelés segít megakadályozni, hogy az áram ne okozzon veszélyt az állatokra vagy emberekre, valamint védi a villanypásztor eszközöket a túlterheléstől vagy meghibásodástól. Emellett a megfelelő földelés hozzájárul a rendszer stabilitásához és hatékonyságához, segítve ezzel a biztonságos és megbízható kerítésrendszer működését.

Villanypásztor huzal vagy szalag? Melyiket válaszd?

Megvan a szerkezet, már csak kell valami, amivel fizikailag is körülhatárolhatod a földet. Két opció jöhet szóba. Vagy a lapos villanypásztor szalagot választod, vagy a hengeres villanypásztor zsinórt. Ezek anyaga vagy tiszta fém, vagy pedig műanyag alapú fémszálakból szőtt. Tiszta fém változata csak a kör keresztmetszetű zsinórnak van.

A műanyag huzam előnye, hogy jól látható (ez fontos szempont pl. lovak esetében), könnyen telepíthető és ugyanilyen könnyen vissza is bontható. Hátránya, hogy általában 2-3 év az élettartamuk, illetve magasabb áron kaphatóak mint a vezetékek.

A fém vezeték előnye, hogy „örökéletű”, szinte soha nem szükséges cserélni. Hátrányok közé sorolhatjuk, hogy nehezek, a telepítésük jóval macerásabb, mivel merevebbek, mint a szalag. Nem igazán lehet visszabontani, ha már nincs rá szükség, illetve a vékonyságuk és a színük miatt egyszerűen beleolvadnak a környezetbe, nem lehet kiszúrni őket.

A villanypásztor vezetékek esetében meg kell még két fontos jellemzőt említeni, amire te is nézz rá vásárlás előtt. Az egyik a szakítószilárdság, ami pár 10 kg-tól akár több 100 kg-ig is mehet – minél nagyobb, értelemszerűen annál vastagabb a kábel. Ezzel együtt pedig általában magasabb árfekvésűek is.

A másik pedig a méterenkénti ellenállás (Rdc), ami azt mutatja meg, hogy a vezeték 1 méteres részének mekkora az Ohm-ban kifejezett ellenállása. Ennél a mutatónál kétféle érték lehetséges – kicsi és nagy. A kicsi az pár tized Ohm, míg a nagy 6-8 Ohm is lehet. Ennél egyszerű a dolgod igazából. A technikai részletekbe nem belemenve, elég ha ennyit megjegyzel: kis karám – nagy ellenállás, nagy karám – kis ellenállás.

A villanypásztor telepítése házilag – hogyan?

Alapvetően szinte faék egyszerű történetről van szó, ám mivel nagyfeszültséggel dolgozol, ezért körültekintőnek kell lenned. Az építésnél felejtsd el a barkácsolást, lehetőség szerint mindig minőségi, oda való anyagokat használj (ne feledd, legrosszabb esetben is 2-3 évre szól, amit megépítesz – pár ezer forint spórolás 3 éves szinten semmi, főleg ha egy hiba miatt tönkremegy a gép, vagy még rosszabb történik).

Kizárólag műanyag szigetelőket használj, amik legalább két centire eltartják a huzalt mindentől, ami kicsit is vezetheti az elektromosságot (ide tartoznak a növények és a faoszlop is!). Kiemelten fontos a földelés is, aminél nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy ne a hálózati földelésre kösd rá, hanem építs neki külön földelést! Legalább 1 centi vastag és 2 méter hosszúnak kell lennie, ami ettől kevesebb, azzal csak bajod lesz a későbbiekben.

Hova kell tenni magát a készülékét?

Leütötted a karókat, elvezetted a zsinórt, már csak a gépnek kell hely? Előbb is gondolhattál volna erre 🙂 Viccet félretéve – habár az újabb gépek megfelelő cseppvédelemmel vannak felszerelve, azonban ne bízd magad teljes mértékben erre. Keress/építs egy fedett, lehetőleg zárható tárolódobozt, ami minimum 1 méter magasan van, ezzel elkerülheted a párát, harmatot is és neked sem kell hajlongani ha bármit csinálni kell vele.

Villanypásztor hibák

A villanypásztorok esetében számos gyakori hiba fordulhat elő, ami miatt az eszköz nem működik megfelelően. Ezek közé tartozhatnak például a következők:

1. Földelés hiánya vagy rossz minősége: Ha a villanypásztor nem megfelelően van földelve, vagy a földelés minősége nem megfelelő, akkor az áram nem kering megfelelően a rendszerben, és így nem biztosít megfelelő hatékonyságot.

2. Sérült vezetékek vagy szigetelések: Ha a vezetékek sérültek vagy a szigetelések megsérültek, akkor az áram nem tud megfelelően áramlani a kerítésen, ami csökkenti a rendszer hatékonyságát.

3. Túlzott növényzet: Ha a növényzet túlságosan benőtte a kerítést vagy a földelő rúdot, akkor az áramkörben akadályok jöhetnek létre, és ez csökkentheti a rendszer teljesítményét.

4. Gyenge vagy lemerült akkumulátor: Ha az eszköz akkumulátora gyenge vagy lemerült, akkor nem lesz elegendő energia a rendszer működéséhez.

5. Rosszul beállított feszültség vagy impulzus időtartam: Ha a villanypásztor beállításai nem megfelelőek, például a feszültség vagy az impulzus időtartam nem megfelelően van beállítva, akkor az eszköz hatékonysága csökkenhet.

6. Vízbeállás vagy más környezeti hatások: Vízbeállás vagy más környezeti hatások, például erős viharok vagy mérgező anyagok érintkezése a rendszerrel, károsíthatják a villanypásztort és befolyásolhatják annak működését.

Ezek csak néhány példa a leggyakoribb hibákra, amelyek miatt egy villanypásztor eszköz nem működhet megfelelően. Fontos rendszeresen ellenőrizni és karbantartani az eszközt, valamint azonnal javítani az esetleges hibákat a biztonságos és hatékony működés érdekében.

Összefoglalásképp pár gondolatban még egyszer.

  • mindig méretezd túl, hogy milyen gépet veszel, a szükséges kábel hossz legalább dupláját tudja
  • döntsd el, hogy villanypásztor szalagot vagy villanypásztor vezetéket használsz-e, mérlegeld az előnyöket, hátrányokat
  • földelj megfelelően
  • ügyelj rá, hogy a vezeték ne érhessen semmihez, csak az állatokat tartsa kordában
  • Ne feledd, magasfeszültséggel dolgozol!

Reméljük hasznosnak találtad a bejegyzést. Ha igen, kérlek nyomj egy Like-ot, küld el ismerőseidnek, nyomtasd ki, kereteztesd be 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük